Tudod mi az a sharing economy? Mielőtt rávágnád, hogy persze, gondolj csak bele: egyre gyakrabban használjuk a kifejezést, és valószínűleg eszedbe jut az Uber és az Airbnb, de a helyzet ennél sokkal összetettebb. Ne aggódj, nincs jó és rossz válasz, ez nem egy iskolai feleletről szóló visszatérő rémálom. Sokkal izgalmasabb, a pozitív értelemben, ugyanis cikk-sorozatunk arról szól, hogy közösen megfejtsük, mi is az a sharing economy (vagy megosztáson alapuló illetve közösségi gazdaság), ugyanis nincs tankönyvi, pontos megfogalmazása.

Emlékszel még milyen jó volt gyermekkorodban a játszótéren? Várat akartál építeni a homokozóban, de csak egy kis vödröd volt. Az ott játszó másik gyerek szintén várat akart építeni, de neki csak lapátja volt. Megosztottátok egymással, amitek volt, és meg tudtátok építeni az áhított várat.

De mi van akkor ha ezt tovább akarjuk fokozni, és nem csak a homokozó pár négyzetméterén, hanem globálisan akarjuk megtalálni azt, akivel a céljaink hasonlóak, és mindketten azonosan jól járunk, ha megvalósítjuk azokat. Itt jön be a sharing economy fontos aspektusa, a technológia, pontosabban főleg az internet és az okostelefonok elterjedése, amik lehetővé tették a sharing economy elterjedését.

Ez azonban még mindig nem elég. Hiányzik még valami. Nem is olyan rég Nápolyban voltam és hajnalban kellett kiérnem a reptérre. A busz menetrend nem segített, a busz nem járt akkor, mikor kellett volna, hajnali 5 volt, a kihalt környék nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Amíg vártam, háta jön a busz, lelassított mellettem egy ócska autó, és mint valami maffiafilmben lassan lehúzódott a sötétített ablaka. A bent ülő ember, rekedt hangol tört angolsággal kiabált rám a sötétből: “Elviszlek olcsón a reptérre!” Mondanom sem kell, eszem ágában sem volt élni az ajánlatával, hívtam egy Ubert és olcsón, gyorsan és biztonságosan értem ki a reptérre. Igen ám, de az Ubert ugyanúgy egy számomra ismeretlen ember vezette. Miért van az, hogy az ő kocsijába minden fenntartás nélkül ültem be, míg a gengszter-imitátort elküldtem?

A magyarázat egyszerű: az Uberben bíztam, a másikban nem. A bizalom ebben a helyzetben több helyről jött. Először is bízom az Uberben, mint cégben, mert nekik nem éri meg rossz hírnevet szerezni azzal, hogy a felhasználóknak rossz tapasztalataik vannak, és ennek elkerülése végett tudom, hogy mindent megtesznek. Másodsorban, a sofőr pénzt akar keresni, amit máshogy nem kap, minthogy jól teljesíti az általa felajánlott szolgáltatást. Ha esetleg ki akarna rabolni, a neten visszakereshető az összes adata az Uber rendszerén keresztül, még ha el is veszi a telefonomat. Nem éri meg neki tehát arra törekedni, hogy nekem rossz legyen. Már csak azért sem, -és a harmadik pontként itt jön be az egyik legfontosabb aspektus-, mert én ugyanúgy pontozom őt, mint ő engem. Ezzel a visszajelzéssel értékelem, hogy mennyire jó, és más is láthatja az eredményt. Ha nekem nem elég megfelelő az értékelése, simán visszautasítom az utat. Ez oda vissza működik, nyilván neki is fontos, hogy kit enged be maga mellé a kocsijába, de mivel ő is látja, hogy magas pontszámom van, neki sem lesznek fenntartásai.

A sharing economy tehát a bizalom kialakitásában is nagy szerepet játszik, piacilag motivált, hogy minél pontosabb és hatékonyabb mechanizmusokat találjon ki egyfajta bizalmi index megalkotásában. A közös cél vagy igény, a technológia és a megbízhatóság hármasa az, ami ezt az új innovatív folyamatot népszerűvé tette.

A következő cikkben azt a kérdést fogjuk megvitatni, hogy milyen formái vannak a sharing economy-nak.